7471 Gidran XXVI-51 (Szeben)

Nagyapja, a Gidran XXXV-26 közvetlenül a rendszerváltást követően magánménként került be az országa. Hatalmas rámájú és hatalmas mozgású ménként jellemezték és ugróképességét is dicsérték. Versenykarrierjét korlátozta, hogy egy szállításban történt baleset után szinte lehetetlen volt szállítani. 1993-ban,1994-ben jelentek meg a fajtában az első csikói, de jelentős minőséget képviselő gidrán tenyészetbe alig került. Szerepeltetését háttérbe szorította a méltán legendás Gidran XI és a Gidran XIX. A fajtában 28 csikóját vették nyilvántartásba és a tucatnyit éppen meghaladó fiai közöl a Gidran XVI-19 (Szikra) és a Gidran XVI-111 (Sármány) lett országos fedezőmén. Az utóbbi sikeresen versenyzett a military szakágban Hollandiában, Jan Van Beek military lovassal. Ő sok gidránt lovagolt igen eredményesen, a Gidran XVI-111 (Sármány) mént is, de a szállítással akadtak problémái és a mént ivartalanította. Gidran XVI-19 (Szikra) a sajátteljesítmény-vizsgán ugyan nem emelkedett ki, de nem is szürkült bele az évjáratának mezőnyébe. Évekig egy kisebb tenyészetben fedezett, ahol különösen megbízható munkakészségű lovakat hagyott maga után. Erre alapozva, de genealógiai vonal kialakítás szándékával is került a mén Marócpusztára, akkor a fajta főménesébe. Szokásjog szerint törzsménszámot kapott, a XXVI törzsménszám volt soron. Közepes intenzitással használták, s bár érdemi méncsikó nem született utána, egy sor törzskancát adott, közöttük OMÉK érmeseket is. Maróc után kallódott, majd a Kopócs Tamás révén a csákvári tenyészetbe került. A legkényesebb igényt kielégítő használati értékű kancákat adott, de itt ménnevelésre nem lehetett számítani. 2020-tól már Vörös József tenyészetében születtek a csikói. A gyűrűsi tenyészetben sok jó kancát kapott és nagyon kellemes, kitűnő fajtajellegű csikók születek utána, majd tenyészkancák sora vált belőlük. Az egészen harmonikus csikói kifejezetten könnyen kezelhetők, munkájuk során a pihenést egyáltalán nem érzik meg.

Előzetes válogatás után három ígéretes méncsikója került felnevelésre, kettő jelent meg ménvizsga beutalón és egy tett sikeres ménvizsgát. Ez a mén a Gidran XXVI-51 (Szeben). Tökéletes fajtajelleg, harmonikus testfelépítés jellemzi. A ménvizsgán szerezhető 200 pontból 152 pontot ért el. Jól dolgozik nyereg alatt és fogatban is, de ménvizsgát fogatban tett. Tökéletes együttműködés, a közepesnél jóval térölelőbb mozgás, kellő állóképesség jellemezte.

Származása igen jó ősöket sorol fel. Az apai oldal anyai részén megtalálható az Ozora Árvácska, a Gidran VI. Mindkettő egy időben ivadékaival uralta az ugrómérkőzéseket. Az anyai oldal apai ágán a közeli nemzedékben a Gidran XXVII-4 (Bohém), származásában a Gidran XI törzsménnel. Nem szabad említés nélkül hagyni a Gidran XXIV törzsmént, és a Vörös József által tenyésztett lovakra jellemző módon a shagya arabot sem. A negyedik ősi sorban húzódik meg a Izsófalva Koheilan-49 Kenitra, amelyik military szakág feltűnően eredményes shagya arab ménje volt. Az arab ősöket is halmozottan felsorakoztató mén 165/169-183-20,5 cm méretű.

Származás, munkakészség, tömegesség, fajtajelleg terén minden adott e mén kapcsán. Ma még nem lehet megmondani örökítő-képességét, ahhoz ki kell próbálni, tenyészteni kell vele. A mén összességében több mint remény a fajtafenntartásra, genealógiaivonal kialakulására nézve.

Született:

2020

Tenyésztője:

Vörös József, Gyűrűs

Tulajdonosa:

Vörös József, Gyűrűs

Felállítási helye:

Gyűrűs (Vörös József +36 30 383-8444)

Mérete:

162/173-188-20,5

Dátum: