Image Alt

30 éves a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület

A gidrán lófajta az elmúlt 30 évben

A társadalom és a gazdaság működésének vannak olyan területei, amelyeket formalizált szervezetek, intézmények akkor sem tudnak jól megoldani, ha megvan a tevékenység vállalására irányuló szándékuk. Az ilyen jellegű feladatok megoldására civil kezdeményezések alakulnak ki.

A rendszerváltást követően nagymértékben fellendült a civil cselekvési kedv, az önszerveződő tevékenységek előtt kinyílt a világ, a lótenyésztésben azonban nem elsősorban ez, hanem más volt a mozgató rugó. Ezek a társadalmi felelősségvállalással létrejött állampolgári kezdeményezések nem tudták elfogadni az állami tenyésztésszervezés egyébként nem logikátlan, a lóra, mint fajták összességére vonatkozó populációgenetikai szemléletmódot. Az állami tenyésztésszervezés a nagyobb szelekciós bázis megteremtése és lényegében a sportirányú hasznosítás előtérbe helyezése érdekében, egységes magyarországi (angol)félvér lópopulációban gondolkodott. Nem számolt az érzelmi tényezőkkel, s azzal sem, hogy állam ily gyorsan elveszíti szándékát a tenyésztésszervezés közvetlen irányítására.

Az önkéntes alapon, de politikai támogatással létrejött egyesületekben elemi erővel tört fel a tagok igénye az önálló fajtatenyésztő szervezetek létrehozására. A vele járó nehézséggel senki nem számolhatott, mert már nem volt aktív az a nemzedék , amelyik még részese volt a civil tenyésztésszervezésnek. Kezdetben a nehézségeken, szinte minden akadályozó tényezőn átlendített a lelkesedés, az ügyben való hit. Aztán másfél-kétévtized után alábbhagyott ez alelkesedés, némely helyen kisebb belső nézeteltérések is érzékelhetők lettek.

Ahhoz, hogy a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület három évtizedes civil tenyésztésszervezési munkáját értékén becsülni lehessen, célszerű a civil szerveződések sajátosságaival tisztában lenni. Legfontosabb jellemzőjük, hogy önszerveződéssel jönnek létre, s ebből adódóan a tevékenységük nehezebben befolyásolható és irányítható. Vezetőik jelentősebb része nem főállásban végzi a civil tevékenységet, elfoglaltságaik rangsorában gyakran háttérbe sorolják az ezzel járó feladatot. Sokszor a tagok sem rendelkeznek a feladat megértéséhez, megvalósításához elengedhetetlen szakmai ismerettel. Vezetési szempontból nehézséget jelent az eltérő cselekvési kedvű és cselekvési célú közreműködőkkel eredményesen dolgozni. Ki lehet jelenteni, hogy a civil szervezetek természetüknél fogva magukban hordozzák a konfliktusokat. A feladatok megvalósítása során tagok és a vezetők között, illetve belül az eltérő szakmai véleményekből, értékítéletekből következően generálódnak konfliktusok. Ezek mértékét a civil szervezetek anyagi feltétele határozza meg. Ez ugyanis függvénye a cselekvési erőnek, a szervezési feladatok felértékelődésének.

Kijelenthetjük, hogy a civil tenyésztőszervezetek sohasem egyenes úton, hanem vargabetűk mentén és árán jutnak céljaik közelébe. Ennek ismeretében és elfogadásával kell valamennyinek a tevékenységét megítélni, nem megfeledkezve a rendelkezésükre álló anyagi forrásról, legfőképpen a feladat nagyságához mért anyagi erőről.

A Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület feladatához mért csekély anyagi lehetősége, az ebből következő viszonylagos konfliktusmentesség és kisebb mértékű aktivitás ellenére az Egyesület fennállásának 20. évfordulóját ünneplő rendezvényén arról számolhattunk be, hogy a gidrán ló vonatkozásában a fajta regenerálása megtörtént. Két évtized alatt hatalmas elszántsággal, szakértelemmel és hittel, de némi szerencsével is, sikerült újraépíteni a 250 éves gidrán fajtát. Az importokból származó 61 gidrán kancával helyreállt a

fajtán belüli genetikai sokféleség. A két világháború között kihalt kancacsaládok kivételével az országban már nem lévők újra megjelentek. Visszakerült genetikai anyagával együtt a 4-es, a 12-es, a 13-as, a 14-es, a 15-ös kancacsalád, sőt a tényleges fajtaalapító gidrán mén anyai testvérének radautzi kiterebélyesedésével egy újabb kancacsalád is. Megmenekültek az itthon maradt kancacsaládok és léteznek az 5-10 nemzedéken (2009) keresztül fajtaátalakító keresztezésen átesett borodi kancacsaládok is.

A tenyésztőszervezet feltérképezte a rendelkezésre álló genetikai anyag minőségét, megakadályozta a genealógiai vonalak erodálódását, őrzi a tenyésztés sarok-kövét jelentő kancacsaládokat. Tisztában van az I. világháború után az országból kikerült állományok genetikai szerkezetével, gyümölcsöző kapcsolatot teremtett a kölcsönösségre törekvőkkel.

Ezek után csak az elmúlt 10 év szakmai munkáját indokolt célkeresztbe állítani, erősen fókuszálva a nemzetközi történésekre és a jövő feladataira.

Ma Európában kétféle lótenyésztés létezik. Az egyik a heterózis tenyésztés, a másik a nemzeti azonosság őrzésében szerepet játszó fajták védelme.
A heterózistenyésztés törvényszerűen felrúgta a következetes fajtatenyésztés szellemiségét és teljesítményalapú tenyésztést követ! A cél szerinti legjobbat a cél szerinti legjobbal párosítani, a következő nemzedék szülőiül kijelölni, a filozófia lényege.

E filozófia megszűnteti a fajta és országhatárokat, olvasztótégely-szerűen működik a tenyésztés. Az állattenyésztés tudománya ezt szintetikus fajtaelőállításnak mondja. Ehhez a tenyésztési elvhez csatlakozó tenyésztők országhatároktól függetlenül közösen tenyésztenek, a tenyésztés költségeihez anyagi erőjüktől függően járulnak hozzá, majd a tenyésztés eredményéből is közösen részesednek, mégpedig az anyagi erőjüktől függően. Genetikai értelemben a fajta (inkább típus) neve euro-sportló.

Ebből a nagyon széles sávban teljesítő típusból (a típus fogalma alatt az egyed, főként egy-egy populáció termelési irányára, a hasznosítás jellegére, olykor a haszonvétel és a piac követelményének kielégítésére kell gondolni, vagy arra következtetni) a leggazdagabb országok és tenyésztők a legjobbakat tartják meg maguknak. E genotípusnak a legjobbjait a szórakoztató ipar részévé tették, a rátelepített üzleti modell révén már-már elképesztő összegekért cserélnek gazdát.

A következő teljesítmény szint a kisebb gazdasági erőjűekhöz kerül, s végül minden egyed gazdára talál. A legkisebb gazdasági erővel rendelkező országok és tenyésztők a leggyengébbek megvásárlására képesek! A gazdasági erő és a szelekciós nyomás kéz a kézben jár. Igaz, hogy a leggyengébbek teljesítményszintje is lónemzedékről lónemzedékre javul. Ezt a javulást megalapozza, és a nemzedékváltást gyorsítja a genomalapú tenyészértékbecslés, ami alapján már a csikó megszületésékor becsülhető annak fenotípusos értéke.

Az is tény, hogy a kiemelkedő (egyben csodálatra méltó) fenotípusos teljesítményt többnyire a speciális kombinálódó képesség idézi elő, s miután ez véletlenszerűen fordul elő, a nem reményteljes állománykörből is kerülhetnek ki igen nagy teljesítményű lovak. Ez nagyon is esetleges, de nem zárható ki!

A nemzeti azonosság jelképrészéül szolgáló fajták megőrzésének fontossága 1992-től, a Rio de Janeiróban megszületett Biológiai Sokféleség Egyezmény (Convention on Biological Diversity, CBD), létrejöttétől vesz különös jelentőséget. Az egyezmény az élő rendszerek valamennyi formájának egyetemes védelmét tűzte ki célul. (Meg kell azonban jegyezni, hogy Magyarországon már az 1970-es évektől kezdődően létezett támogatás a kislétszámra apadt fajták védelme okán)

 

A veszélyeztetett helyzetbe került fajták, törzsek, genealógiai vonalak, nőivarú családok túlélésének, megmenekítésének szándéka mind jobban előtérbe került, a társadalmi elfogadottsága is teret nyert. A tenyésztők nagy többsége körében nyilvánvaló, hogy a régi fajták a nemzeti kultúra részét képezik, emberi nemzedékek munkájának termékét jelentik, s ha veszni hagyjuk ezeket, a nemzeti tudat táplálásának hajszálereit vágjuk el. Ennek az eszmeiségnek az elsődlegessége mellett tudomásul kell venni, hogy ezek a létszámukban veszteséget szenvedett (identitásukban mára általában helyre állított) fajták populációgenetikai törvényszerűségek miatt sem versenyképesek a használati típusokkal, azok küzdőterein. Ha figyelembe vesszük a teljesítménytenyésztésre fordított időtartamot, az ez idő alatt befektetett anyagi és szellemi kapacitást, annak jelenlegi és jövőbeni mértékét, az állománynagyságokat nincs esélyük populáció-szinten versenyre kelni azokkal.

Ez a tenyésztési mód a fajtán belüli nagy genetikai diverzitás megőrzését tekinti filozófiája alapjának. A genetikai diverzitás felmérésének egyszerű és bonyolultabb módjával is él, ami közé tartozik a kancacsaládok és mén genealógiai vonalak szigorú védelme, azok között egyensúly megteremtése, a populációgenetikai mérőszámok ismételt kimutatása, hogy az esetlegesen bekövetkező negatív folyamatokba gyorsan beavatkozhasson. Ha mód van rá, a molekuláris genetikai módszereket is segítségül hívja, hogy a legapróbb szintekig tudja felmérni a fajtán belüli genetikai sokféleséget és ennek ismeretében megakadályozhassa a ritka genotípusok eltűnését a populációból. Őrködik a fajtajelleg megmaradásán, a megjelenés egyediségét is kellően becsüli. (1. kép, 2. kép)

Az elmúlt 10 évben a gidrán fajta tenyésztőközössége a vezetők útmutatása alapján mindezeket elvégezte, s az eredmények ismertetésének egy része a mai konferencia feladata is.

A kislétszámú fajták hosszú távú fenntartása egyik feltételeként szokás megjelölni az állomány gyarapítását. Ennek van realitása, mert nagyobb egyedszám mellett nagyobb szelekciós nyomás végezhető el. Még az elengedhetetlen genetikai diverzitás növelésére is van némi esély, ugyanis, ha egy egyednek több ivadéka is tenyésztésbe kerül, azok együttesen a tenyésztésből kieső ősnek akár a teljes genetikai anyagát is átmentik a következő nemzedékbe. Mégis a genetikai diverzitás fenntartásának (vagy minél kisebb mértékű csökkenésének) legfontosabb módja a változatosságért felelős kancacsaládokból minél többnek (lehetőség szerint a ránk maradtak mindegyikének) az őrzése. Aztán, ha egy-egy kancacsaládból sok egyed van, akkor az már a fajtán belül nagyobb szelekciós lehetőséget kínál, a minőség javításának irányába hat. Nagyon fontos lesz a kancacsaládok közötti egyensúly megtartása. Ideális esetben az egyes kancacsaládok létszáma közel azonos.

A következő nemzedék diverzitásának védelme szempontjából fontos a ménpark származásbéli sokfélesége is. Egyrészt valamennyi genealógia vonal fenntartása fontos, másrészt a genealógiai vonalakon belüli származási sokféleségre is törekedni kell.

Hogy hogyan is állunk ezen a téren azt az 1. ábra, a 2. ábra és a 3. ábra szemlélteti.

A mezőhegyesi eredetű kancacsaládokból a 3-as, a 4-es a 11-es, a 18-as és a 19-es kancacsaládoknál jelentős gyarapodás észlelhető. Sajnos genetikai anyagával együtt eltűnt a 14-es kancacsalád, csökken a 13-as család jelenléte. Érdemben nem sikerült előre lépni az 5- ös, a 9-es kancsaládoknál és ezek mellett arányaiban sok a 2-es, 3-as, 4-es, a 7-es képviselete a fajtán belül. Mondhatjuk, eléggé féloldalas a kancaállomány genetikai szerkezete.

Az úgynevezett borodi kancacsaládok helyzete súlyosabb. Az eredetihez képest jelentősen átalakult, a meglévők egyedszáma összességében kifejezetten kevés, arányát tekintve viszont a

 

borodi 1-es és a borodi 3-as kancacsaládoknak túlzott a képviselete. Aggodalomra ad okot 17- es, a nagy teljesítményű borodi 7-es kancacsalád, de a kezünk közül folyt ki a borodi 4-es. Látszólag veszélyben van a borodi 19-es, de a legújabb kutatás szerint ez oldalága a borodi 3- as kancacsaládnak.

1. ábra
A mezőhegyesi eredetű kancaállomány kancacsaládok szerinti megoszlása

2. ábra
A borodi eredetű kancaállomány kancacsaládok szerinti megoszlása

A borodi állomány lényegében fajtaátalakító keresztezéssel jött (jön) létre.

A fajta genealógiai vonalai léteznek, és eléggé terebélyes az alapító ménre vissza nem vezethető mének száma is. A kancaállományhoz mért ménlétszám megfelelő, bár a veszélyeztetett fajtáknál a gidránnál megjelenő ivararánytól jóval szűkebb kifejezetten előnyt jelent. A hangsúly a mének esetében is diverzitáson van. Ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor az „A” és „B” genealógiai vonal esetében 3 ágra tagolódás tűnik szembe. Ezeknek közös őse az 1800-as évek végén található. A „C” genealógiai vonal esetében 2 ágú a genealógiai vonal, a kettőnek közös őse is 100 évre tehető. Nagyon megnyugodni azonban nem lehet. Az „A” genealógia vonalat lényegében a Gidran IV leszármazottai uralják, s bár jelen vannak a Gidran XXII és a Gidran XVI leszármazottai is, ezek nem érnek fel azok minőségével. Lépni kellene, de hogyan?

A „B” genealógiai vonalat látszólag (vagy ténylegesen) a Gidran XXIV uralja. E nagyszerű mén ivadékai nem feltétlenül meggyőzők, vagy egyszerűen nem kapták meg azokat a párosítási partnereket, amelyek az előrébb lépéshez szükségesek lennének. E genealógiai vonalban igen nagy reményekre jogosít a Gidran XXXV törzsmén, de miután a mén 20 éves koráig a sportban szerepelt, ma még 2 évesek az évjárati csikói. Itt még csak reménykedni lehet.

Hogy a Gidran XXIII származékok mit nyújtanak majd, arról csak kezdeti adatok vannak, nem hitelt-érdemlők még.

A „C” genealógia vonal esetében látjuk, hogy a Gidran XXVII sokat érő mén volt. Van még szaporító anyaga, érdemes lenne egy sor ivadékot nyerni utána, de a mélyhűtött sperma sikeressége kérdéseket vet fel, s ha netán sikerül is ivadékot nyerni, a költségfelhasználás riasztó. Ivadéka, a Gidran XXXVI törzsmén tüneményes sportteljesítményű, örökítő erélye nem ismert, jelenleg még csak nem is körvonalazódik ménutánpótlása. A másik két Gidran XXVII- es ivadék a tenyész-karrierre elején tart.

3. ábra
A ménállomány genealógia vonalak szerinti megoszlása

A fajta genealógiai vonalai léteznek, és eléggé terebélyes az alapító ménre vissza nem vezethető mének száma is. A kancaállományhoz mért ménlétszám megfelelő, bár a veszélyeztetett fajtáknál a gidránnál megjelenő ivararánytól jóval szűkebb kifejezetten előnyt jelent. A hangsúly a mének esetében is diverzitáson van. Ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor az „A” és „B” genealógiai vonal esetében 3 ágra tagolódás tűnik szembe. Ezeknek közös őse az 1800-as évek végén található. A „C” genealógiai vonal esetében 2 ágú a genealógiai vonal, a kettőnek közös őse is 100 évre tehető. Nagyon megnyugodni azonban nem lehet. Az „A” genealógia vonalat lényegében a Gidran IV leszármazottai uralják, s bár jelen vannak a Gidran XXII és a Gidran XVI leszármazottai is, ezek nem érnek fel azok minőségével. Lépni kellene, de hogyan?

A „B” genealógiai vonalat látszólag (vagy ténylegesen) a Gidran XXIV uralja. E nagyszerű mén ivadékai nem feltétlenül meggyőzők, vagy egyszerűen nem kapták meg azokat a párosítási partnereket, amelyek az előrébb lépéshez szükségesek lennének. E genealógiai vonalban igen nagy reményekre jogosít a Gidran XXXV törzsmén, de miután a mén 20 éves koráig a sportban szerepelt, ma még 2 évesek az évjárati csikói. Itt még csak reménykedni lehet.

Hogy a Gidran XXIII származékok mit nyújtanak majd, arról csak kezdeti adatok vannak, nem hitelt-érdemlők még.

A „C” genealógia vonal esetében látjuk, hogy a Gidran XXVII sokat érő mén volt. Van még szaporító anyaga, érdemes lenne egy sor ivadékot nyerni utána, de a mélyhűtött sperma sikeressége kérdéseket vet fel, s ha netán sikerül is ivadékot nyerni, a költségfelhasználás riasztó. Ivadéka, a Gidran XXXVI törzsmén tüneményes sportteljesítményű, örökítő erélye nem ismert, jelenleg még csak nem is körvonalazódik ménutánpótlása. A másik két Gidran XXVII- es ivadék a tenyész-karrierre elején tart.

 

A „C” genealógiai vonal másik ága a Gidran XVIII törzsménre visszavezethető vissza (itthon) és két országos fedezőménnel rendelkezik, de örökítésük még nem ismert. Eddig nem is kaptak annyi és olyan minőségű kancát, ami segíteni tudná ennek az ágnak tenyésztési megítélését és továbbvitelét.

A ménpark negyedik lába a törzsalapítóra vissza nem vezethető mének ivadékcsoportja. Sokáig szokás volt nemesítőknek nevezni az ilyen méneket és leszármazottjaikat. Angol telivérek és shagya arabok (anglo-arabok) jöhetnek itt szóba. Be kell látni, hogy ez a genotípus az eredetinek szánt nemesítő jelleget egyre inkább elveszíti (az ok sokrétű, nem ennek a tanulmánynak feladata az okok bemutatása). Más szerepet kapnak ezek, nevezetesen a rokontenyésztés feloldásában van (lesz) megkerülhetetlen feladatuk. A kislétszámú fajták esetében a fajtafenntartó a rokontenyésztés növekedési ütemének lassításáért küzd. A genetikai beszűkülés állandóan fenyeget, minél kisebb a létszám, minél egyöntetűbb a ménpark, annál nagyobb a veszély. A gidránt anglo-arab fajtának tekintjük, vagyis sem az angol telivér, sem az arab nem idegen a pedigrétől, de a végterméknek (mind megjelenésében, mind genetikai szerkezetében) mégis gidránnak kell(ene) lennie. A fajta hamisítása nélkül egyik genotípus sem használható korlátlanul. Követni illik a mezőhegyesi tenyésztési technikát is, ami szerint angol telivér, vagy arab mén után elsősorban kancát volt szabad tenyésztésbe állítani, s egészen kivételes képességűnek kellett lenni annak az F1 ménnek, amelyiket törzsménként alkalmaztak. Arra végkép nem volt érdemi példa, hogy az apja jogán F1 mén ivadéka került volna felállításra.

Ha figyelmesen áttekintjük a 3. ábrát, akkor szembetűnik, hogy a ménparkon belül talán a legnagyobb arányt foglalják el ezek a mének, holott a legkisebb arányban kellene szerepelniük. A Razbeg származékok helye nem vitatható, a két Déva F1 ménnek is helye lehet, a többi tenyésztésben tartása a génmegőrzés szabálya szerinti tenyésztés oldaláról közelítve vitatható.

A 4. ábra a kancaállomány mén genealógiai származás szerinti hovatartozását ábrázolja.

Az úgynevezett vonalon kívüli kancák szembetűnő nagy aránya elfogadható. Kérdés a párosításuk lesz, ezen belül is a belső genetikai szerkezetük. Ezeket már csakis vonalba tartozó ménekkel illenék fedeztetni. Sőt, az ivadékaik jobb fajtajellege végett akár olyan ménekkel is, amelyek nem csak genealógiai vonalat, hanem genetikai vonalat is képeznek (halmozottan „A”, vagy „B”, vagy „C” genealógiai vonalú ősökkel rendelkező mének). Az okszerű párosításnak talán meg is van a feltétele, de már tartani kell a rokontenyésztés mértékének növekedésével. Bármely genealógiai vonalba tartozó kanca csaknem ugyan azt a genetikai szerkezetet viseli, mint a ménpark. A következő nemzedék még úgy-ahogy kockázatmentesen előállítható, de az azt követő már az elmúlt évtizedben tapasztalt tenyésztői figyelemnél jóval nagyobb tudatosságot követel meg.

Már most elengedhetetlen a következetes célpárosítások bevezetése és annak megvalósítása. A fajta egészének egységes kezelésével lehet úrrá lenni a ténylegesen fenyegető helyzeten.

4. ábra
A törzskönyvi ellenőrzésben tartott kancaállomány genealógiai vonal szerinti hovatartozása

Gidran IV és a Gidran XI törzsmének hatása

Ha a Gidran IV és a Gidran XI törzsmének hatását összeadjuk, és ehhez számítjuk még az önmagában nem jelentős Gidran XXIX mént, továbbá, hogy rövidesen tenyésztésbe fog állni négy Gidran XI unoka, akkor minden gidrán tenyésztőnek érzékelnie kell a reá háruló felelősséget. A jelenlegi állományban lényegében három mén együttes hatása nagyobb, mint az ugyancsak fontosnak tekintett további hat. Minden más egyéb ménnek elenyésző befolyása van a fajta egészére.

Szokás még az állományokat a beltenyésztés mértékével jellemezni. Ez a mutató azért érdekes, mert növekedésével (a heterozigóták számának mérséklődésével, a ritka allélok kiesésének veszélyével) csökken az egyedek környezethez való (különösen az új környezeti hatásokra adott kedvező) alkalmazkodó képessége. A populációban meglévő káros homozigóta recesszív allélok arányának megnövekedésével az élettani puffer-kapacitás csökken, növekedhet betegségekre való hajlam. A szaporasági teljesítményre is negatív hatást gyakorol. Általában kedvező, ha populáció szinten a beltenyésztési koefficiens 1 százalék alatt marad. Öt százalék alatti beltenyésztési koefficiens esetén a genetikai sokféleség még nagy hátrányt nem szenvedett, de ez esetben már gyakorta fordulnak elő nagy beltenyésztési koefficiensű egyedek. Egyedi szinten ez már okozhat nehézséget. Viszonylag magas (10 százalék felett) is lehet a beltenyésztési koefficiens, ha nincsenek az állományban káros receszív allélek, de ez a helyzet mindenképpen diverzitás csökkenést von maga után, miközben a kislétszámú fajták esetén ennek elkerülése a tenyésztői feladat.

A 2019-ben törzskönyvi nyilvántartásra bejelentett kancák átlagos beltenyésztettsége 3,5 százalék.

Elviselhető szinten van. A viszonylag szűk diverzitású ménpark ellenére erre az ad magyarázatot, hogy nagyszámú az alapító ménre vissza nem vezethető kancák aránya (akár a szélső apai ágon, akár a ”pedigrék közepén”. Ilyen formán a különféle telivér, vagy/és shagya származékok szerepet játszanak a diverzitás valamilyen szintű fenntartásában. A teljes referencia állományra (mének és kancák együtt) számított beltenyésztési koefficiens 3,25, ami úgy állhatott elő, hogy az „A”, „B”, „C” genealógiai vonalú mének beltenyésztési koefficiense 2,96. Kiszámítottuk a borodi eredetű kancák beltenyésztési koefficiensét is. Ez 3,13 százalék. Ez azért kevesebb valamivel a kancák egészére jellemző értéknél, mert ezek a kancák úgynevezett „népies tenyésztési alapon” indulnak. A kiinduló kancák szélső anyai ága óriási diverzitást mutat az összehasonlítás alapján.

A teljes állományban találhatók 15, 20 százalék feletti beltenyésztési koefficiensű egyedek, sőt nem egynek 30 százalék közeli a beltenyésztési koefficiense. Ezek egyedi esetek, a fajta egészére kevés ráhatásuk lesz (remélhetőleg), tenyésztői kényszer, vagy felelőtlenség miatt álltak elő. Bármi az ok, azért ezek a szülő-ivadék, vagy testvér-féltestvérpárosítások kerülendők. Káruk nagyobb, mint a hasznuk. Ilyen szoros rokontenyésztést már célszerű lenne tenyésztőbizottsági jóváhagyáshoz kötni. Nem vitatható, lehet olyan szakmai érv, ami elfogadhatóvá tesz ilyen nem mindennapi párosítást (genetikai vonalak kialakítása, bizonyos egyedi pedigrék létrehozása), de az ilyen egyedek tenyésztésben való felhasználása nyomon- követést igényel. (Az egységesebb örökítésben kiaknázható a bennük rejlő lehetőség, de bizonyos, hogy a használati teljesítménye az ilyen egyednek csökken!)

A populációgenetikai mutatók sok mindenre felhívják a figyelmet, időben történő beavatkozást tesznek lehetővé, mégis a fajtaformálás legfőbb ereje a használat. A használat szelektál, kiesnek az adott használati célra alkalmatlan egyedek. A kor nagy kihívása az okszerű használat megtalálása. A régi használat eltűnt, mi pedig a régi használat által kialakított fajtát kívánjuk menteni, őrizni. Az új használat megtalálása kulcskérdés.

A használat szelektál és közrejátszik a fajta teremtésében és eltűnésében is. Ha az új használat nem szelektál a régi tulajdonságra, a fajta átalakul, csak nevében marad meg.

A gidrán eredetileg katonai hátasló volt, vagyis a terepen való gyors és biztonságos nyereg alatti használatra alkalmas.

Kínálja magát a military sport, de fent felállítottuk a tézist, az anyagi fedezet erre a teljesítményvizsgálati formára általánosságban nem áll rendelkezésre. Erőn felüli teljesítéssel néhány ló esetében minden valószínűség szerint megoldható. Ugyan ez igaz az ugró szakágra is. Példaként itt állhat az 5544 Gidran Razbeg-44 (Mytok), (3. kép), a 4883 Gidran XXIV-26 (Széptevő), (4. kép), az 5373 Gidran XXVII-4 (Bohém), (5. kép), a Gidran XXVIII- 4 (Iduna) (6. kép) kiemelkedő sikere az ugró és a military szakágakban.

Jellemző módon a nemzetközi élsport bűvöletében élünk és nem törekszünk más hasznosításra, miközben a nemzetközi élsport területén általánosságban nem vagyunk versenyképesek. Érdemes lenne a lovastúrizmus felé nyitni, hiszen ez a használati mód az állóképességre, a hosszú hasznos teljesítményre/élettartamra mindenképpen szelektál. Kiszűri a lábszerkezeti hibákból adódó veszteségeket. A jelenleginél jobban kellene becsülni a „túrakilómétereket”, mert ebben a használati módban valódi teljesítmény mérésére van lehetőség.

Nem elhanyagolható a lovardákban, lovasiskolákban nyújtott rendszeres teljesítmény sem (7. kép). Szelektál az állóképességre, a vérmérsékletre, bizonyos mértékig a lovagolhatóságra, kiesnek a csontszaporulat, vagy patahengergyulladásra hajlamos lovak. Érdemes lehetne ennek a mérőszámait is kidolgozni.

Érthetetlen az alacsonyabb szinten versenyzők távolmaradása a fajtától. A képesség tesztelésére a sportszakágak alacsonyabb szintjén történő használat előnyére válhatna a fajtának, mert jelezhetné az e használati módban tehetségesnek bizonyuló egyedeket!

Felhasznált, illetve ajánlott szakirodalom

Berde Cs.-Szabados Gy.-Pierog A. (2014): Civil menedzsment; aktivitás, érintettség, vezetési

sajátosságok. Állattenyésztés és Takarmányozás, 63. kötet, 4. szám. 379-395. p.

Bodó I. (2010): Génmegőrzési kutatások a lótenyésztésben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 59. évf. 4. szám. 289-310 p.

Bodó I. (2011): A Háziállatok génvédelme, egyetemi jegyzet, Debreceni Egyetemi Kiadó. Gutiérrez, J. P.-Goyache, F. (2005): A note on ENDOG: a computer program for analysing

pedigree information. Journal of Animal Breeding and Genetics. 122. 172-176 p.

Mihók S. (2005) : Gidrán méneskönyv. A Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület Kiadványa, Budapest. ISBN 963-217-942-0.

Mihók S.-Jónás S. (2009): Gidrán fajtájú lovak a sportban. In. 20 éves a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület. Jubileumi Kiadvány. (Szerkesztő: Mihók Sándor)
ISBN 978-963-88620-0-6

12

Mihók S.-Vörös J. (2009): A gidrán lófajta tenyésztésének elmúlt 20 éve. In. 20 éves a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület. Jubileumi Kiadvány. (Szerk: Mihók Sándor) ISBN 978-963-88620-0-6

Mihók S. (2012): Gidrán méneskönyv II. A Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület Kiadványa, Budapest. ISBN 978-693-88620-4-4.

Mihók S.-Ernst J. (2015): A gidrán. Mezőgazda Kiadó, Budapest. ISBN 978-963-286-705-2; ISSN 2062-8242.

Oláh J.- Sóvágó J.- Budai Cs.-Tóth M.-Jávor A. (2018): Vonaltenyésztés kialakítása és lehetőségei a cigája juhfajta tenyésztésében (in: Őshonos- és Tájfajták; Az agrártudományok és a vidékfejlesztés kihívásai a XXI. században. A Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézet kiadványa. Szerkesztő Tóth Csilla.) ISBN 978-615-5545-90-0

Posta J.-Hardon D.-Mihók S. (2017): Some information of the Hungarian Gidran Horse population based on pedigree data. Danubian Animal Genetic Resources. vol2. 26-31.

Posta J.-Hardon D.-Mihók S. (2018): Pedigree analysis of the Hungarian Gidran Horse breeding population. Danubian Animal Genetic Resources. vol3. 13-18.

Vígh Zs.-Csató L.-Nagy I.: (2008): A pedigréanalízisben alkalmazott mutatószámok és értelmezésük. Szakirodalmi áttekintés. Állattenyésztés és Takarmányozás. 57. évf. 6. sz. 549- 564 p.

Zechner, P.-Sölkner, J.-Bodó I.-Druml, T-Baummung, R.-Achmann, R.-Marti, E.-Habe, F.- Brem_G. (2002): Ananlysis of diversity and population structure inthe Lipizzan horse breed based on pedigree information. Livestock produktion Science, 77. 137-146. p.