Az angol telivér ló 1814 óta van jelen Magyarországon. Az 1860-as évektől kezdődően a félvér lófajtáink kialakításában meghatározó szerepet játszott. Ettől az időszaktól formálta az addig az arab-félvér jellegben tartott gidránt is. A XX. század fordulóján vagy a román megszállás idején a kancatörzskönyvekben a pedigrék tündököltek a piros tintától. A XIX. században, de a XXI- század elején is inkább fajtaformáló volt az angol telivér, már csak azért is, mert a küllemi vagy genetikai heterogenitású kancák ivadékai az angol telivér határozott örökítése okán (az arabbal együtt) egységesebbé, nemesebbé, biztosabb örökítésüvé váltak. Innét ered, hogy szinte máig nemesítőként tekintenek rá (valamennyi félvér fajta vonatkozásában). Az idő előre haladtával, a félvér fajták nemzedékenként javulásával a szerepe módosult, ám különösen az anglo-arab gidrán esetében nélkülözhetetlenné vált. Persze, az angol telivér is változott, a félvér lóban történő alkalmassága szempontjából nagyon is megválogatva célszerű tenyészteni vele.
Ma elsősorban a vágtamozgás javításában, a gyorsaság és az állóképesség, a far izomtömegének növelésében, a génmegőrzésben a rokontenyésztés növekedési ütemének lassításában kap szerepet. Így aztán azok az angol telivérek, amelyek a középmagas nyakillesztést ivadékaikban hellyel-közel megőrzik, amelyek nem idézik elő a túl lapos mozgást, idegrendszeri terheltségtől mentesek, a tömeget látványosan nem csökkentik és nem kusza lábszerkezetet örökítenek, az ugróképességet netán javítják, nagyon keresettek és szerepet kapnak a gidrán fajta fenntartásában. Ilyen angol telivérnek ítélhető a Spartan Devil xx. Hogy valóban ilyen-e, azt az ivadékai fogják megmutatni. Minden esetre az eddigi ismeretek alapján a tenyésztésbe állításra megkapta az esélyt.
A mén 2024-ben tett ménvizsgát, de előzőleg 2023 őszén tenyésztőbizottság által már mustra alá került. Az akkori összebenyomása alapján (162/171-186-20,5 méretek, inkább középmagas nyakillesztés, az angol telivértől szokatlan relatíve szabályos lábállás, meglepően jó térölelő ügetés, jó karakter) már 2024-től tenyésztési engedélyt kaphatott volna, de magyar tenyésztőtől szokatlan módon Mátyás István nem élt ezzel a lehetőséggel. Ő úgy kezelte, hogy ezzel a véleménnyel érdemes a mént tesztelnie, dolgozni vele és ha a nyereg alatti munkája során megérdemli, felkészítik a 2024. évi ménvizsgára. Nyilván megérdemelte, mert a Spartan Devil xx a 2024. szeptember végi ménvizsgán megjelent.
Nézzük a ménvizsga eredményét. Küllemi bírálaton kiemelkedő, 83,5 pontot kapott. A nyereg nélküli feladatokban (szabad mozgás, szabadon ugró feladatok három szempont szerint értékelve) a megszerezhető 320 pontból 224 pontot ért el (70 százalék)). A nyereg alatti feladatok (díjlovaglási beugró után, díjugratás majd terep) a lehetséges 200 pontból 145 pontot szerzett (72,5 %). A karaktervizsgálatot 85 százalékon teljesítette. A nyereg alatti munka nagyobb súlyozása okán a mén az összetett ménvizsgát nem egészen 85 százalékos teljesítménnyel zárta. Ez a ménvizsga kiváló eredménynek számít. A terepszakasz kitűnősége nagy meglepetéssel nem szolgálhatott, hiszen a mén vágtamunkája, gyorsasága genotípusából adódott, de a mén a díjugrató-pályán, az akadályok leküzdésének stílusában és módjában elismeréseket váltott ki a szakemberekből.
Úgy tűnik sikerült találni egy olyan angol telivér mént, amelyik megfelel a félvér tenyésztés során támasztott követelménynek, szerepe lesz a gidrán anglo-arab fajtajellegének őrzésében és teljesítményének növelésében, s ha biztonságosan örökít, előnye lesz belőle a fajtafenntartásnak.
2019
M. Noonan & D. Noonan
Molnár Gyöngyi
Tata-Agostyán (Mátyás István +36 30 644-3191)
162/171-186-20,5
2026.03.10.
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |