Lovastusa évadzáró 2025 – gidránok a lovastusa sportban
Lovastusa Évadzáró: 2025
Ismét véget ért egy versenyszezon: a lovak megkezdik őszi pihenőjüket, és tavaszig tartó, hosszabb szünet következik a versenyek sorában. Bár mindig jó érzés visszatekinteni az elért eredményekre, ilyenkor a jövő tavasz még nagyon távolinak tűnik, és az őszi borongós időben leginkább a jövő évi várakozásokkal szeretünk vigasztalódni.
Minden év végén egy sikeres tavaszi kezdésben reménykedünk, annak ellenére, hogy az elmúlt években rendszeresen nem várt nehézségekkel néztünk szembe már az évad elején. Idén sem volt ez másképp, hiszen a szezon csak jelentős késéssel, májusban indulhatott el Kaposváron. A téli és tavaszi edzőtáborok, felkészítő versenyek a herpeszjárvány miatt, a bábolnai szezonnyitó verseny pedig a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás járvány kapcsán maradtak el.
Az egyre ritkuló magyarországi versenyek mellett a rövidre sikerült szezonban tovább szűkült a lovak hazai rutinszerzési lehetősége. Ez főleg a felsőbb kategóriákban versenyző, idősebb lovaink számára jelent komoly kihívást, akik így a költségesebb, nehezen vagy alig megvalósítható külföldi versenyekre kényszerülnek.
A fenti nehézségek ellenére sikeres évet zártunk. A korábbi években látott lovak szinte teljes számban jelen voltak idén is, így a gidránok aránya továbbra is magasnak mondható a lovastusa versenyeken. Nemcsak a részvételi arány, de a lovak fejlődése is figyelemremétó: idén négy gidrán is megmutatkozott nemzetközi szinten, CCI*kategóriában, és mind a négyen minősülést szereztek CCI** szintre.
Újonnan bemutatkozó gidrán csikókat idén nem láthattunk a military pályákon. A kezdőkről szót ejtvén, érdemes viszont megemlíteni Gidran XXX 72 Janát, aki tavaly még a nemzetközi szintig vitte fiatal lovasát, idén pedig újdonsült versenyzőt tanítgat az alapokra. Elődjéhez hasonlóan, Bozsó Hanna is megszerette a militaryt, és a versenyszámok közül ő is a terepszakaszt szereti a legjobban.
Bozsó Hanna Gidran XXX 72 Janával egy AK-kategóriás terepugrás felett
A tavaly látott lovak közül Déva Gidran I 17 Bormámor idén lovast váltott, és Takács Eszterrel indult az A versenyszámban a Kaposvári Lovasakadémia SC színeiben. Bormámor korábbról jól ismert, kimagasló díjlovagló teljesítménye új lovasával is megmaradt.
Takács Eszter az évad elején, Déva Gidran I 17 Bormámorral
Szintén kiválóan lovagolt díjlovas programokat mutatott be Zuba Noémi Anna is, Kovács Tamás lovaival. Mindkét lovával sikerült idén kategóriát lépnie; a könnyebb lovaglású, de díjugratásban kevésbé precíz Déva Gidran 17 Colstokkal különösen feltűnőek a 70%-ot közelítő díjlovas eredmények, melyek idén a CCI* kategóriába lépve is megmaradtak. A páros teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert a fiatal lovas számára is ez volt az első nemzetközi szintű megmérettetés. A fiatalabb, Fáraó apaságú Gidran XXXV 13 Imázs szintén határozott fejlődést mutatva, idén az A kategóriás versenyeken szerepelt sikeresen Zuba Noémivel.
Zuba Noémi Gidran XXXV 13 Imázs nyergében, az egyik A kategóriás terepugrás felett
Zuba Noémi megérdemelten dícséri meg Déva Gidran-17 Colstokot, a díjlovas program végén
Idén már szintén CCI* kategóriában induló, telivér apaságú fedezőménünk, Herman Gidran-13 Kömény, származásához méltóan, kiváló vágtateljesítményt mutatott a terep versenyszámban. Rutinos lovasával, Varga Istvánnal minden jelentős hazai versenyen sikeresen teljesítette a kategóriát.
Varga István Herman Gidran-13 Kömény nyergében egy CCI* terepakadály felett
Gidran XXXII-26 Szimona a Magyar Lovasterápia Szövetség fóti telephelyét télen sújtó herpeszjárvány miatt lovast váltani kényszerült, és az év során Sándor Petra, majd Szij Viktor lovaglásában láthattuk. A korábbi évek magabiztos, bátor terep- és jó ugróteljesítménye miatt már régóta esedékes CCI* minősülés és a kategória sikeres teljesítése idén végre sikerült Szimonának, bár a díjlovaglófeladat leküzdése továbbra is komoly kihívást jelent ezzel a lóval, a kiváló kiképzés ellenére.
Szij Viktor Gidran XXXII-26 Szimonával a terepszakasz vizes feladatában
Déva Gidran I-30 Szimpátia számára az idei év legnagyobb feladata a korábbi éveket beárnyékoló, a feljebb jutását limitáló ugróhibák kijavítása volt, mely nagy örömünkre sikeresen megvalósult. Új lovasával, Szij Viktorral idén is CCI* kategóriában versenyzett, ahol kifejezetten javuló ugrótechnikájával végre minősülést szerzett a CCI** versenyekre. Ezzel párhuzamosan egyre rutinosabbá és magabiztosabbá vált a terepen is. Lovasának sajnálatos szeptemberi balesete miatt a szezon számára különösen rövid lett, így bár a keceli CCI* kategória 2. helyét sikerült megszerezniük, a várva várt kétcsillagos bemutatkozás az Országos Bajnokságon elmaradt. Idei teljesítménye alapján azonban megalapozott reményekkel várjuk a jövő évet.
Déva Gidran I-30 Szimpátia, nyergében Szij Viktorral, a kaposvári díjlovas négyszögben
Hasonlóan alakult Jarnac Gidran- 35 Kamilla idei versenykarrierje is, Szij Viktor lovaglásában. Az idei évben A versenyszámokban láthattuk a díjlovaglásban is jó perspektívát mutató, de igazán díjugratásban feltűnő lovat, minősülést szerezve a CCI* kategóriára. Utóbbi kategóriában való bemutatkozása Viktor balesete miatt szintén elmaradt, és Szimpátiához hasonlóan Kamilla is korai őszi pihenőre kényszerült. Lovasának mielőbbi felépülésében bízva, ezzel a lóval is bizakodva várjuk a jövő évet.
Szij Viktor Jarnac Gidran-35 Kamillával a kutasi díjugrató pályán
Szöveg: Dr. Tóth Vera tenyésztő
Képek: Gyönyörű Kira
