5373 Gidran XXVII-4 (Bohém) XXXVI. tm.

A nagy várakozás elé tekintett Gidrán XXVII törzsmén első évjáratának egyike. Anyja Gidran XI apaságú kanca, de további ősei között szerepel a nehéz kategóriában Romániában versenyzett Mersuch XXII törzsmén is. A mén az STV I. vizsgáján ámulatba ejtett mindenkit. Mozgása tüneményes volt, a szabadonugró folyosóban a sokat látott edzőt is elragadtatta. Ezt követően 2012-ben a díjugrató sportba került. Országos minősítő versenyen (Kunos Lovarda) tizenhat indulóból a hatodik helyet szerezte meg. Ugyanebben az évben B/2 ifjúsági versenyszámban (110 centiméteren) is indult és tizennyolc indulóból a 3 helyen szerezte meg. Mráz Tamás lovagolta. A mán szép reményekkel kecsegtetett és az utóbbi háromévben ezt be is váltotta. Szladek Máté lovasával a 130 centiméteres pályákat fölényesen teljesítő párosává váltak, de számtalan versenyen 140 centiméteres pályákon is imponálóan teljesítettek. Sajátteljesítménye és a mén kora követeli a nagyobb mértékű kihasználását a tenyésztés során. Az eddig ismert közel kéttucatnyi ivadékában a mén nemessége, eleganciája visszaköszön, de még nem olyan korúak, hogy kipróbálásukra, vagy tenyésztési eredményükre fény derülhetett volna.

 

Született:

2008. április 30.

Tenyésztője:

Vörös József, Gyűrűs

Tulajdonosa:

Gidrán Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete

Felállítási helye:

Gyűrűs (Vörös József +36303838444)

Mérete:

162/170-178-20

Dátum: